Az egyik legjelentősebb angol dráma visszatért, ezúttal új formában: mozifilmként költözött a nagyvászonra a kisképernyőről. Bár nem telt el olyan sok idő azóta, hogy utoljára láttuk Downton lakóit (2015. december 25-én vetítették az utolsó karácsonyi különkiadást), mégis azt kell mondjam, jó érzés volt visszatérni a kastély falai közé és újra látni a jól megismert és megszeretett karaktereket. Az alkotó Julian Fellowes nem hagyta a nézőket cserben, hozta a sorozat által kikövezett utat és a megszokott minőséget.
Spoileresen (a filmre és a sorozatra vonatkozóan) a tovább mögött.
A történet elején nagy hírek érkeznek Crawley családhoz: V. György király (és díszes kompániája) Downton Abbey-be látogat! Erre persze mindenki a maga módján reagál (pánik, izgatottság stb.), hisz soha ilyen mérvű esemény nem volt még Downton történetében (mióta nyomon követjük). Ééééés ennyi a történet. Még egy zsebkendő is túl nagy, hogy ezt a nagyszabású történetet rávessük. De ezzel nincs is baj, hisz a Downton Abbey szerintem soha nem a csavaros történetei miatt volt szerethető (bár azért random be tudott vágni egy-két érzelmi gyomrost, Lady Sybil halálán azóta se tudtam túltenni magam), hanem a kor hangulata, az osztályok mérhetetlen különbsége és nyilván a karakterei miatt. A mozifilm kb. 2 órája alatt azért lesz rengeteg konfliktus (különösen Downwon szolgálói és a király szolgálói között), humor (aminek legjavát a mint mindig a csodálatos Maggie Smith szállítja) és persze fordulatok is akadnak.
A régiek mellett új szereplőket köszönthetünk, akik közül pont a fő személy a legunalmasabb. V. György király szerepében Simon Jones minden volt csak emlékezetes nem, nem is kapott elég játékidőt de az a kevés is halovány volt (volt mellette egy oldalborda is, akit királynőként aposztrofáltak, de többet nem tudok róla mondani). Ott volt Imelda Staunton is, akinek először nagyon megörültem, hiszen egy generáció utálta meg a Harry Potter és a Főnix Rendje után, elégedetten dörzsöltem a tenyerem, hogy hátha lesz Maggie Smith-el (HP után ismét) szócsatájuk. De ez sem váltotta be azt amit reméltem. Szóval újak közül nem állunk jól, szerencsére a régiek hozzák a kötelezőt (igaz Matthew Goode ezúttal csak cameo erejéig tér vissza). Lady Mary igyekszik a birtokot a legjobb tudása szerint irányítani, Mrs. Patmore továbbra is nagy forma, és még Mr. Carsont is visszarángatták a nyugdíjból, hogy rendet tegyen.
Amikor egy TV sorozatból valamilyen formában mozifilmet készítenek, mindig felmerül a kérdés: működni fog ez a nagyvásznon? A lassú, kimért történetvezetés nem fullasztja-e meg a filmet? A válasz ezúttal a nagybetűs IGEN, működik a film. A rajongóknak. Talán ez a legnagyobb baj vele (ami talán nem is olyan nagy baj?), hogy ez bizony nem az átlag nézőnek készül. Ha nem ismered a sorozatot, gőzöd nem lesz róla, hogy az egyes karakterek mit és miért csinálnak (vagy épp nem csinálnak). Nem véletlenül lett a film szlogenje is a plakáton az, hogy MÁR VÁRTUK ÖNT. Kicsit olyan ez mint a Bosszúállók Végjáték (igen, most tényleg a Downon Abbey-hez hasonlítom), hogy ha nem ismered a korábbi eseményeket, karaktereket, fordulatok akkor nem sokat fogsz érteni belőle. De persze ki az aki előzetes ismeretek nélkül beül egy Downton Abbey mozifilmre? Gondolom nem sokan vannak.
A sorozat rajongóinak a film kötelező darab, szívesen ajánlanám bárkinek (bár a fentiek miatt ezt nehezen tenném), hiszen egy csupa szív alkotásról van szó (akárcsak a sorozat), jó egy kicsit a szuperhősök és az A+ kategóriás hollywoodi filmek mellett egy ilyen filmre is beülni. Had méltassam még egy kicsit a magyar szinkront, ami ismét több mint kiváló, különösen Pásztor Erzsi (de Györgyi Anna, Rosta Sándor, Előd Álmos mind-mind zsigerből hozzák a karaktert).
Talán még egy bajt tudnék mondani: szívesen néztem volna még tovább, és nem tudom, hogy lesz e még ilyen.
